Horovitz Jenő, írói álnéven: Holló JenőGulyás Pál: Magyar írói álnév lexikon. Budapest, 1978, Akadémiai Kiadó, 567. o. (Makó,Makói izr. hitközség születési anyakönyve 78/1977. folyószám.HU BFL - VII.102.a - fogoly - 1920 - 1121 1877. október 31. – Stockholm, 1949. július 19.) újságíró, tisztviselő, politikus, a Forradalmi Kormányzótanács tagja.

Élete Horovitz Bernát és Dominusz Szidónia fia. Egyetemi hallgató korában, 1897-ben lépett be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, majd a Budapesti Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett. Ezután jogászként működött, s bekapcsolódott a munkásmozgalomba, a Kerületi Munkásbiztosító Pénztár titkára lett. 1904 és 1908 között a párt (MSZDP) egyik titkára volt, 1908 és 1917 között pedig az ellenőrző bizottság tagja. 1910. április 17-én Budapesten, az Erzsébetvárosban házasságot kötött Brucker Erzsébettel, Brucker Ignác és Laufer Szofronia lányával.A házasságkötés bejegyezve a Bp. VII. ker. állami házassági akv. 470/1910. folyószáma alatt. A tanúk Bokányi Dezső és Kiss Adolf voltak. Mint bécsi tudósító munkatársa volt a Népszavának és a Szocializmusnak is. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt 1919. június 24-étől Kun Béla helyettese volt a Hadügyi Népbiztosságon, illetve az Országos Hadigondozót is vezette. A kommün bukását követően a Peidl-kormány hadügyi államtitkára volt. 1919. augusztus 9-én délután 4 órakor Budapesten tartóztatták le, felbujtás vádjával pert indítottak ellene, amelyben vádlott-társa Mausz Rezső hadügyi népbiztoshelyettes volt.HU BFL - VII.18.d - 13/6031 - 1919 1920. március 13-án szabadlábra helyezték, ezt követően emigrált Ausztriába. 1934-től 1938-ig Csehszlovákiában élt, majd 1940-ig Franciaországban és Svájcban, legvégül pedig Stockholmba költözött, és itt is halt meg 1949-ben. Számos tudományos munkát fordított. Legismertebb műve az Idegen szavak magyarázata.

Művei Idegen szavak magyarázata (Budapest, Népszava kiadó, 1926) A néphez: a Magyarországi Szociáldemokrata Párt programjának rövidre fogott magyarázata (Budapest, 1919)

Műfordítása Wilhelm Blos: A francia forradalom: a francia közállapotok és események népszerű ismertetése 1789-1804 (Budapest, Népszava kiadó, 1909)

Jegyzetek

Források

Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon. Budapest, [é. n.], HOGYF EDITIO.

További információk Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.

Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.

Kategória:1877-ben született személyek Kategória:1949-ben elhunyt személyek Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:A Népszava vezetői, újságírói Kategória:A Magyarországi Tanácsköztársaság népbiztosai Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:MSZDP-tagok Kategória:Magyar költők, írók Kategória:Makóiak Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:Magyar emigránsok Svédországban